Gyurcsány koalícióra hívta Magyar Pétert az ATV stúdiójában (VIDEÓ)

2025. január 08. 11:32

A DK pozícióba vágyó elnöke szerint a történelmi példák is azt mutatják, hogy az olyan hatalmakkal szemben, mint az Orbán-rendszer, csak a nagykoalíciók tudnak győzni.

2025. január 08. 11:32

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc visszaszólt Magyar Péternek. Fotó: Mandiner-archív/Mátrai Dávid

Az ATV-n futó Egyenes beszéld vendége volt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A beszélgetés során szóba került Magyar Péter, aki előre hozott választást szorgalmaz, azóta pedig Gyurcsány is ráerősített erre a vonalra. A DK elnöke szerint „sokaság összefogására” van szükség az Orbán-rendszerrel szemben, nem szabad „egyedül lejátszani”, mint ahogy szerinte Magyar Péter gondolkozik. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Nem szabad egy új hazát úgy építeni, hogy sok százezer embertől elvesszük a lehetőséget” – folytatta Gyurcsány, aki szerint a történelmi példák is mutatják, hogy az olyan hatalmakkal szemben, mint az Orbán-rendszer, csak a nagykoalíciók tudnak győzni.

Az ellenállók nagy szövetségének kell győzni”

– hangsúlyozta a pozícióba vágyó Gyurcsány.

Ezt is ajánljuk a témában

Rónai Egon kérdésére, hogy beszélt e már életében Magyar Péterrel, a DK elnöke elmondta, nem, arra a kérdésre, hogy megejtené-e nyilvánosan ezt a beszélgetést, Gyurcsány azt válaszolta:

 „Nem bízom benne, nem hiszek neki, amit ő mond a holnap Magyarországáról, nem az, amiben hiszek.” 

A beszélgetés során szóba került az is, hogy Rogán Antalt szankciós listára tette a még napokig regnáló Biden-rendszer. Gyurcsány kifejtette, szerinte a döntést bejelentő amerikai nagykövet, David Pressman téved, ugyanis nem Rogán Antal a magyar korrupció közepe, hanem Orbán Viktor.

Ezt is ajánljuk a témában

A teljes beszélgetés itt nézhető meg:

 

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fenris
2025. január 09. 12:30
szerintem a szektahívek egy jelentős része örülne neki, ha a két ikonjuk összefogna :D viszont feri halálos ölelése legendás, vajon van-e olyan hülye selyemmajom, hogy megpróbálja bekebelezni fletót? :)) méregkeverést és övön aluli tőrdöféseket látok jönni proglibék háza táján, remélem, újfent sikerül összegyurcsányozni az aktuális hazaárulói trónkövetelőt
karelgott
2025. január 08. 20:34
Bő nyállal, Feri!
bagira004
2025. január 08. 19:55
Tisza párt-Dk párt úgy összetartoznak mint a borsó és a héja.
tapir32
2025. január 08. 18:28
Magyarország az EU-ban a legkevésbé korrupt országok közé tartozik! (A Világbank felmérése.) Ez a Fidesz-KDNP kormányzatok sikere! Magyarország (1,2 százalék) 2023. Az alábbi országok mind korruptabbak! Ausztria (1,3 százalék) 2021. Franciaország (1,6 százalék) 2021. Szlovákia (2,0 százalék) 2023. Lettország (2,0 százalék) 2019. Németország (2,2 százalék) 2021. Románia (2,7 százalék) 2023. Lengyelország (2,8 százalék) 2019. Dánia (3,4 százalék) 2020. Csehország (3,5 százalék) 2019. Spanyolország (3,5 százalék) 2021. Belgium (4,3 százalék) 2020. Görögország (5,5 százalék) 2023. Horvátország (6,8 százalék) 2023. Szerbia (6,9 százalék) 2019. Portugália (7,7 százalék) 2023. Olaszország (11,8 százalék) 2019. Ez a Fidesz-KDNP kormányzatok sikere!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!